- Végre megvagy! - szikrázott fel a szó Tallindilan Dallanan ajkairól.
   A Nap aranyló fénnyel fonta körbe sudár alakját, amint felküzdötte magát a hófödte hegycsúcs tetejére. Arca kipirult a hideg narselli széltől, hajába hópelyhek fagytak. Páncélzatáról jégcsapok lógtak, mint megannyi kis tüske. Ám ő ezzel mit sem törődve küzdötte fel magát Narsell csúcsára.
   Mikor meglátta Skylancert az ősi rúnaoszlopnál, már nem érezte a fagy mardosó ujjait. Vére felforrósodott, szíve hevesen kezdett dobogni. Sok csatát s harcot megélt, és megszokta már az őt körülvevő halált, de a látvány most újra előhozta belőle ama ősi érzést, mit az első időkben érzett. Megállt a fennsík szélén s ekkor páncélzatán a rúnák felizzottak. Ezernyi könnycseppet hullajtva olvadtak le a jégcsapok s hajából patakként folyt végig a víz fekete páncélzatán, melyet Giran legügyesebb törp-kovácsa, Lujza készített neki, belevésve Éva óvó rúnáit. Hajába most a hűvös szél, mint meleg nyári szellő csapott, s rakoncátlan fürtjeivel eljátszadozott egy kicsit. Szemében egyszerre cikázott a düh és az öröm.
- Apám Gyilkosa... ideje, hogy megfizess vétkeidért és eltávozz e világról! - sziszegte az elfek ősi nyelvén, mit apja Tallindilan Alderan, sulykolt belé.
   Skylancer pikkelyeit, mintha lángok övezték volna az alkonyi fényben.
   Megfordult. Már érezte az idegen jelenlétet.
   Dallanan, ekkor ismét az ősi nyelven mormolni kezdett. Lelke és teste az őserőtől új formát kezdett ölteni. Cerubion egyik ajándéka volt ez, mellyel felruházta a Kiválasztottakat. Meggörnyedt, ujjai karommá görbültek, bőre elszíneződve megrepedezett és pikkelyek jelentek meg rajta. Lelke szétszakadt, majd új formát öltött. Sárkány lett belőle, s csak gondolatai maradtak meg. Egyetlen cél lebegett előtte. Megölni apja gyilkosát. Már nem az ősi nyelven beszélt.
   Sárkány szólt a sárkányhoz.
- Tudtam, hogy eljössz hozzám halandó, és azt is tudom, hogy ez az utolsó alkony, amit láttál. Élvezd ki! - nevetett sziszegve az áruló, s hatalmasat dobbantott a földön, hóködöt idézve a csúcs sziklái közt.
   A nap még egyszer, utoljára felszikrázott a horizonton, majd átadta helyét a Hajnal Szemének.
- Te fogsz elpusztulni Sötét Hadúr, s véreddel fogom öntözni társaid tetemét, hogy az Ősök végre békében nyugodhassanak.
- Bolond vagy ifjú, de már úgyis régen falatoztam a fajtád testéből, lássuk hát, mit tudsz! S mivel unatkozom, nem öllek meg azonnal. Előbb eljátszadozom veled, s mikor már sikolyod messze hangzik, roppantom ketté a gerinced.
- Az igaz lovag bátor, szíve mindig nemes. Kardja az árvát védi, ereje a gyengét segíti, dühe a gonoszakra sújt. Mindig igazat szól - suttogta el a sárkányok nyelvén Dallanan az ősi esküt, majd feloldotta a lelkét, s testét övező mágiát.
   Újra egy volt az elf népből, hajába újra beletúrt a szél, miközben kihúzta tőrét. Már nem érdekelték a förtelmes és hatalmas lény szavai. Már csak egy volt a gondolata.
   Bosszú.