Skylancer valóban játékos kedvében volt. Körbe-körbe táncolva fújtatott a szőke lovag felé. Egy egyszerű penge mit sem ért volna a megtermett sárkány ellen, kinek bőre vastagabb volt, mint maga a penge hossza. Dallanan tudta ezt, de a Rend jól kitanította. Ismerte a sárkányok fajtáját. Tudta miben erősek, s tudta minden gyenge pontjukat.

   Skylancer meglendítette hatalmas, pengeéles tüskékkel tarkított farkát és elsodorta a fiút. Hófelhő és hatalmas csattanás kísérte mozdulatát, ám a rúnák ismét felizzottak s a hófergetegből pára lett, ami körbefogta a bátor ifjút elrejtve a fenevad szemei elől. Ismét talpon volt s amint a bősz sárkány testét felemelte, hogy hatalmas mancsaival lecsapjon, egy pillanat törtrésze alatt felismerte, hogy hova szúrjon.

   Skylancer megemelkedve rést nyitott pikkelyei közt s hasán a lágy részbe, s máris a kéken izzó penge hasított zölden vérző sebet a köd rejtekéből. A Sötét Hadúr felvonyított. Dallanan gyors mozdulattal hátravetődött és kigurult a most már erőtlenebbül, mégis vészesen gyorsan lecsapó karmok útjából.

   Izzó szempárak néztek egymással szembe. Tudták, a játéknak vége. A sárkány nagy levegőt vett. Ekkor a páncél rúnái ismét felizzottak. Dallanan egész testét jégpáncél fonta körbe várva a halálos tűztengert. Skylancer kissé meghőkölt, amint látta, hogy az elősütött vacsora helyett a párafelhőből egy villanó kék penge tűnt fel s beledöf védtelen jobb szemébe. Sziklarengető hörgés, fülsüketítő moraj rázta meg Narsell hegyét. Elvétette. Csak megkarcolta ellenfele szemét, ki így nem vakult meg teljesen sebzett szemére, bár látszott kissé megzavarodott. Ezt kihasználva Dallanan ismét támadásba lendült, hogy újra szúrjon, most pontosan. Skylancer hirtelen megfordult, s farkával lecsapott a lendületben lévő fiúra, aki az ütéstől elterült a földön. A csikorgó fém alatt csont repedt. A fekete páncél váll-lapja ugyan sértetlen maradt, de az ütés erejét nem foghatta fel.

- Állj fel! - parancsolta a reflex Dallanannak, s ugyan a fájdalom ezer tüskéje hasított agyába, megtette.

   A következő pillanatban éles karmok hasították fel a sziklákat ott, ahol az előbb még az ifjú feküdt. Skylancer teljesen megvadult sérülésétől. Mozgásán látszott, düh és megvetés vezérli minden mozdulatát.

   Dallanan erőt vett magán s kissé botladozva ugyan, de elhátrált az újra és újra lecsapó ellenfele elől. Bal karja rongyként csüngött törött válláról, de jobb keze még erősen szorította a tőrt.

   Fogytán volt már az ereje. Levegőt is alig kapott. A sárkány hatalmas csapást mért ismét rá farka végével, akkorát, hogy Dallanan tüdeje majd beleszakadt és az ütés erejétől egész a fennsík széléig repült. Újabb reccsenés.

   Sós íz a szájban… vér…

   Dallanan felnézett, fentről a Hajnal Holdja nézett le rá tüzes szemekkel, majd elhomályosult látása. Fülében erős zúgás, szűnni nem akaró, majd minden elcsendesedett. Mintha minden lelassult volna. Szeme homályából látta még, mint rohamozik felé a szörnyeteg, apja gyilkosa. Már nem gondolkodott. Mozdulatait nem az akarat, az életösztön irányította. Csöndes fájdalommal gördült át bénult végtagján és zuhant.

   Úgy tíz méter lehetett. Esését ugyan felfogta a hó, mégis újabb szikrák szakadtak szemébe a fájdalomtól.

   Skylancer lenézett, de nem látott semmit.

   Éva megkönyörült tán a bajnokon?

   Dallanan testét egy isteni erő elrejtette a sebzett dúvad homályos látása elől.

   Az ifjú nem is tudott róla, milyen szavakat suttogott zuhanás közben. Éva rejtő fátylát hívta segítségül.

   Dallanan szíve egyre lassabban kezdett verni, míg odafent Skylancer az őt kötő rúnák közé visszasétálva átkozta ügyetlenségét, mely miatt elvesztette hőn vágyott táplálékát.

   Hideg… sötétség… sötét fellegek…egy élet… egy utolsó gondolat…

   Liza.

   Kedvese nevét tán kimondta, tán nem, de a szó végighasított Elmoreden világán.

   Egy fiatal bajnok végső erejéből előküzdött lehelete, mellyel megkezdte útját a halál mezsgyéjén.